Kárpáti limerikek
Haikuk
C-dulok
Sírversek
KŐ ÉS ÁRNYÉK
Belépett és gyorsan behúzta maga mögött a súlyos függönyt. Előbb a világítást kellett volna felkattintani, gondolta, miközben a csaknem teljes sötétségben kitapogatta a villanykapcsolót. Az éles fény egyenesen a szemébe vágott a tükör fölül, annyira elvakította, hogy saját képmását sem ismerte fel azonnal. Kis bizalmatlansággal figyelte a mozdulatait utánzó férfit, ez az egészalakos megjelenés alig emlékeztette arra a valakire, akit reggelente lát kis borotválkozó tükrében, s akivel hosszú évek konfliktusai után talán sikerült barátságot kötnie. Az a kapcsolat is inkább terhes volt számára, semmint felemelő – és akkor most itt van ez az új figura, nem elég, hogy az arca kiismerhetetlen fehér folt, de még ott a törzse is, meg az idétlenül hosszú végtagjai, amelyek szinte külön életet élnek, időnként előre, hátra vagy oldalt lendülnek, mintha valaki távirányítóval tesztelné egy frissen épített robot mozgásfunkcióit. Ja persze, a nadrág, jutott eszébe. Letolta kopottas farmerét és belelépett a finom szövetből készült pantallóba. De eltévesztette a szárat, igyekezett hát helyrehozni tévedését anélkül, hogy kilépett volna, de rá kellett jönnie, hiába próbálkozik szabadon maradt bal lábával és az üresen maradt jobb nadrágszárral, csak úgy hozhatja helyre a hibát, ha elölről kezdi az egészet. Ehhez azonban nem volt semmi kedve, lerúgta a finom szövetet és visszahúzta farmerét. Kilépett a függöny mögül, sietve elhagyta az üzletet, már az utcán volt, amikor arctalan tükörképe lemészárolta az idős asszonyt, aki egy lila kombinét akart felpróbálni a fülkében.
