Kárpáti limerikek
Haikuk
C-dulok
Sírversek
KŐ ÉS ÁRNYÉK
A lány belépett a parkba és elvegyült fák között, mintha ő is egy lenne közülük. A gesztenyéket, platánokat és hársakat nem lepte meg a hozzájuk hasonlatos lény megjelenése, fiatal jávornak vagy égernek nézték, legfeljebb azon csodálkoztak, hogy tőlük eltérően képes volt a helyét változtatni, le tudott ülni egy padra és könyvet olvashatott az ő árnyékukban. Kevéske napfény ráférne erre a csenevész facsemetére, gondolták, és kicsit félrehúzták ágaikat fölötte. A megnyíló boltozaton áthatolt néhány pászma, az egyik a lány arcát fényesítette meg, a másik a hajába szórt szikrákat, a harmadik a könyv lapján tette kontrasztossá a betűket. A lány hunyorogni kezdett, ölébe ejtette a könyvet, bántotta szemét a nagy világosság. A pilláit is lehunyta, így nem láthatta meg Oresztészt, aki napi egészségügyi sétáját folytatva épp elébe ért a lócák szegélyezte sétányon, s aki elragadtatásában meg is állt előtte. Ó, mi szép, mi egészséges fiatal juhar ez itt, mondta magában, s mellételepedett. A lány nem mozdult, nem szólt és szemét sem nyitotta ki, így Oresztész kisvártatva unatkozni kezdett, ezért kíváncsian szemügyre vette a lány ölében heverő kötetet. A hangszerkészítők kézikönyve a hegedűnyak címszónál volt felütve.
