Az semmi, hogy a helyszínen fúrógéppel dolgozó munkások megsebesítették a háziasszony karját, mert utána még anális szexet is folytattak vele.
Nem elég, hogy karba fúrták,
utána még farba kúrták.
Balla D. Károly pársorosai: Limerikek, bökversek, haikuk, sírversek, aforizmák. A rovatcímek adnak további eligazítást.
Hagyomány
Ha rám erőltetik, megpróbálom lerázni magamról; ha el akarják venni tőlem, elkezdek ragaszkodni hozzá; ha rám sütik, ha megbélyegeznek, megszégyenítenek általa – akkor eggyé válok vele. Ha eggyé váltam vele, eltaszítom magamtól, hogy szabad lehessek.
Örök mentség
Időhiány: időben bővelkedő hanyag és lusta emberek örök mentsége és hivatkozási alapja.
Anakronizmus
A szándékos anakronizmus olyan írói fogás, amelyet megfelelő történelmi ismeretek hiányában alkalmaz a szerző. Félve attól, hogy olyan fogalmakat talál használni, amelyek az adott korszakban már vagy még nem léteztek, szándékosan és nyilvánvalóan, lehetőleg sorozatosan megszegi a korhűség követelményét, azt a látszatot keltve, mintha ez nem hiányos tudásának a következménye, hanem írói koncepciójának a része lenne.
Halotti maszk
Egész életünkben maszkot viselünk, és amikor végre valódi arcunkat odafordíthatnánk a halálnak, leöntik gipsszel.
Paradigmaváltás a balkonon
Mit nekem olvasat, jobb kánon, bal kánon,
szebb cédák várnak a kárpáti Balkánon.
szebb cédák várnak a kárpáti Balkánon.
Irodalmi szempontból
Irodalmi szempontból egy szépen kidolgozott téveszme jóval értékesebb egy lapos igazságnál.
Szövési hibák
A textil anyagszerű, a textus anyagtalan, de a szövési hibák mindkettőn azonnal meglátszanak.
Köss szalagot a juharfára
Megfigyeli pár morcos a juharfát,Egy eladó a boltja előtti fára kötött szalaggal jelzi vásárlóinak, ha olcsó húsáru érkezett üzletébe. Rajta is tartják szemüket a rosszkedvűek.
érkezett-e már porcos aljú farhát.
Sztriptíz a metró-előcsarnokban
Nézésére megtelik az alagút-vesztibül -
ki se néznél ilyen csinos-valagút Esztibül.
ki se néznél ilyen csinos-valagút Esztibül.
A „Szúrd bele!”-induló
Marsot hogyha írna szeleburdi Hacsaturján,
szépen zengene a Beleszúrd!-i csata húrján!
szépen zengene a Beleszúrd!-i csata húrján!
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)