Kárpáti limerikek
Haikuk
C-dulok
Sírversek
KŐ ÉS ÁRNYÉK
Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.
Amerre az elefánt
Az elefánthajcsár bölcsességére vall, ha rájön, hogy ő is épp arra akar menni, amerre az elefánt már elindult.
Kicsinyes
A kis kaliberű, de rámenősen nagyravágyó emberben az a legelviselhetetlenebb, hogy kicsinyességeiben is megalománias.
Oresztész megles egy nőt
A színes függöny sejtelmesen félrelebbent az ablakon, és az esti utcáról is láthatóvá vált a szobában ágaskodó karcsú nő alakja a lámpafényben. Egy széken állt és a könyvespolc legfelső sorát igyekezett elérni, kezét Goethe díszkiadású Faustja felé nyújtogatta. Ám az áhított könyvet nem érte el, lábujjhegyre is hiába állt, ezért az alsóbb polcok egyikéről emelt le egy vaskos szótárt, és anélkül, hogy a székről leszállt volna, a lába alá illesztette. Újra felegyenesedett, de még mindig hiányzott fél arasznyi ahhoz, hogy Goethét elérje. Most egy lexikonért nyúlt, maga alá tette, ismét ágaskodott, de mindhiába. Újabb szótár és enciklopédia következett, de a távolság ujjai hegyétől a Faustig alig látszott változni. Új és újabb vaskos köteteket illesztett lába alá, már kisebb könyvtorony tetején egyensúlyozott, és mégsem érte el célját. Oresztész bámulattal figyelte igyekezetét az utca túloldaláról mindaddig, amíg egy kósza fuvallat vissza nem lebbentette helyére a függönyt, és ő folytathatta útját az éjszaka is üzemelő vattacukorgyárba.
Oresztész és a koncepció
Miután az utolsó házfal is a porba rogyott, a bontást végző szálkás izmú férfiak nekiveselkedtek, megragadták és együttes erővel húzni kezdték az omladék alól a koncepciót. Ereik kidagadtak, karjukon ideges rángások futottak végig, fújtatva vették a levegőt, volt, aki fojtott nyögéssel igyekezett több erőt kifejteni. Ám a koncepció nem mozdult, holott már egyetlen szeg vagy csap sem tartotta, az ácsolat utolsó darabjaként ágaskodott ki a törmelék alól. Pár percnyi hasztalan erőfeszítés után látszott, a húzás nem vezet eredményre, megpróbálkoztak hát az emeléssel. Kissé lehajoltak, vállukat befeszítették a koncepció alá, és teljes erőből igyekeztek felegyenesedni, ám a túlsúlyt nem tudták leküzdeni. Próbálkoztak lazító mozdulatokkal is, de nem jártak eredménnyel. Belátták, előbb el kell takarítaniuk az omladékot, és csak miután kiszabadították alóla a koncepciót, azután vihetik a még hasznosítható többi bontási anyag közé. Ekkor érkezett kerékpárján Oresztész az összedőlt épülethez. Kérdésére, hogy segítsen-e, nemleges választ kapott, távozott is a helyszínről, észre sem véve, hogy a koncepció a nyomába szegődve poroszkál a kátyús betonúton a balettintézet felé.
Oresztész és az algoritmusok
A visszhangos várócsarnokot váratlanul apró algoritmusok lepték el, a hideg kőburkolat csattogott talpuk alatt, ahogy fel-alá szaladgáltak a padokon ücsörgők és a jegyükért sorban állók között. Oresztészt nem is annyira megjelenésük és gyors, látszólag minden cél nélküli futkosásuk lepte meg, hanem az, hogy a csarnokban tartózkodókat egyáltalán nem érdekelte a különös jelenség. Akik a kényelmetlen fapadokon ültek egykedvűen, szinte figyelemre sem méltatták őket, a pénztárak előtt gondterhelt arccal várakozók sem zökkentek ki nyugalmukból, egyedül a menetrendet figyelmesen tanulmányozó néhány utazó mutatott némi érdeklődést, csak annyit, hogy az indulási és érkezési időpontokkal teleírt sorokról és oszlopokról rövid időre a rohangászó algoritmusokra vitték tekintetüket, követték egyikük-másikuk mozgását, ám aztán visszafordultak a táblázatokhoz, ügyet sem fordítva a hátuk mögött zajló eseményekre. Oresztész sebesen kapkodta a fejét, hol a közeledő, hol a távolodó algoritmusokat figyelte. Feltűnt neki, hogy vannak köztük egészen szemtelenek, ezek fel-felugrálnak a bőröndökre és az üres padokra, az egyikük még egy falatozó férfi elemózsiájába is belekotort. Úgy látszott, a jövevények semmi szándékát nem mutatják sem a távozásnak, sem annak, hogy idegesítő ide-oda iramodásaikat abbahagyják és valami értelmes alakzatba rendeződjenek, ezért Oresztész úgy döntött, inkább odakint, a peronon várja be vonata indulását. Ahogy elhagyta az összegződött talpcsattogásoktól szinte zengő csarnokot, másfajta zajra lett figyelmes: a harmadik vágányon egy szmokingos tőzsde tolatott fülsiketítő csikorgással.
Oresztész és a téveszme
A téveszme makacsul befészkelte magát valahová az ólak mögé. Hívogatásra, csalogatásra nem jött elő, Oresztész ételt is hiába szórt az udvar bármelyik pontjára, amíg csőre töltött fegyvere mögül szemmel tartotta a helyet, a csalétek érintetlen maradt. Aztán, ha akár csak pár pillanatra, figyelme máshová terelődött, mire visszanézett, már hűlt helyét találta a finom falatoknak. Próbálkozott riogatással, bottal verte az ólak hátoldalát, üres vedreket csapdosott egymáshoz – de ezzel csak jószágait őrjítette meg, a téveszme nem menekült el. Hiába állított neki különböző rafinált csapdákat, kárnak próbálkozott mérgezett étellel, kotorékebet is hiába uszított ellene. Belátva módszerei eredménytelenségét, Oresztész ekkor stratégiát változtatott. Beszüntette üldözését, próbálta inkább magához édesgetni. Finom, puha vackot készített számára egy szélvédett helyen, becéző szavakat hallatott, készenlétben tartott puskáját látványos gesztussal bevitte a házba. Korábbi határozottsága, keménysége helyett bizonytalannak, elesettnek mutatta magát – s közben napról napra hevesebben vágyott a megjelenésére, elképzelte, amint tenyeréből eteti, cirógatja. Talán még a házba is bevinné, gondolta, hadd aludjon az ágya mellett. Sokáig azonban nem történt semmi. Mígnem, amikor egy napon szomszédjával hosszan beszélgetett a kapuban a világ dolgairól, cimborája egyszer csak felhorkant. Nézd már, micsoda rusnya téveszme! - kiáltotta, és már ugrott is, kemény bakancsával agyontaposta anélkül, hogy a sakkvilágbajnokság első számú favoritjának a győzelmi esélyeit ezzel jottányit is csökkentette volna.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)