Kárpáti limerikek
Haikuk
C-dulok
Sírversek
KŐ ÉS ÁRNYÉK
A téveszme makacsul befészkelte magát valahová az ólak mögé. Hívogatásra, csalogatásra nem jött elő, Oresztész ételt is hiába szórt az udvar bármelyik pontjára, amíg csőre töltött fegyvere mögül szemmel tartotta a helyet, a csalétek érintetlen maradt. Aztán, ha akár csak pár pillanatra, figyelme máshová terelődött, mire visszanézett, már hűlt helyét találta a finom falatoknak. Próbálkozott riogatással, bottal verte az ólak hátoldalát, üres vedreket csapdosott egymáshoz – de ezzel csak jószágait őrjítette meg, a téveszme nem menekült el. Hiába állított neki különböző rafinált csapdákat, kárnak próbálkozott mérgezett étellel, kotorékebet is hiába uszított ellene. Belátva módszerei eredménytelenségét, Oresztész ekkor stratégiát változtatott. Beszüntette üldözését, próbálta inkább magához édesgetni. Finom, puha vackot készített számára egy szélvédett helyen, becéző szavakat hallatott, készenlétben tartott puskáját látványos gesztussal bevitte a házba. Korábbi határozottsága, keménysége helyett bizonytalannak, elesettnek mutatta magát – s közben napról napra hevesebben vágyott a megjelenésére, elképzelte, amint tenyeréből eteti, cirógatja. Talán még a házba is bevinné, gondolta, hadd aludjon az ágya mellett. Sokáig azonban nem történt semmi. Mígnem, amikor egy napon szomszédjával hosszan beszélgetett a kapuban a világ dolgairól, cimborája egyszer csak felhorkant. Nézd már, micsoda rusnya téveszme! - kiáltotta, és már ugrott is, kemény bakancsával agyontaposta anélkül, hogy a sakkvilágbajnokság első számú favoritjának a győzelmi esélyeit ezzel jottányit is csökkentette volna.
