Ez nem kés, ez tél.
A hóban vérnyom jelzi,
hogy megérkeztél.
Balla D. Károly pársorosai: Limerikek, bökversek, haikuk, sírversek, aforizmák. A rovatcímek adnak további eligazítást.
Oresztészen úrrá lesz a pánik
Éppen bekapcsolta a légkondicionálót a manzárdjában, amikor az addig csak hallomásból ismert pánik betoppant hozzá azzal a hírrel, hogy rövidesen elköltözik a városból, mert élményszámba megy. Valóban?, csodálkozott Oresztész, mire a pánik feltűnően úgy tett, mint aki titokban már postagalambokra cserélte az agyag csészealjakat a másnapi koronglövészet fináléjában. Ezzel a paraszti származású pánik úrrá lett Oresztészen, akin azon nyomban ki is tört a túllélegzéses hisztériaroham. Milyen szép hiperventilláció!, lelkesedett a jövevény egy átlátszó pálfordulattal a túlpörgött légkondira mutatva, majd az ajtóhoz lépett és nagy lendülettel feltárta a virtuális valóságot.
Ellenzék 2016
A mai magyar demokratikus ellenzék combgumiból készíti a fegyverét és tarhonyával lövi a hatalom bástyáit.
Oresztész és a kísértet
Észrevette,
hogy egy hálóinges alak követi. Azt hitte, kísértetet lát. Kísérletet
tett tehát a különös éjszakai kíséret lerázására, miközben erős
kísértést érzett, hogy felsikoltson. Mivel azonban görög tragédiákból
szalajtott ifjúhoz ez méltatlan lenne, ellenállt a kísértésnek, ám a
kísértet eközben ellenállhatatlanul közeledett felé. Amikor közelebb
ért, Oresztész megállapíthatta, hogy a hálóinges alak kísértetiesen
hasonlít a cukrászok szakszervezetének vezérszónokára, akit legutóbb
sajttortával dobáltak meg a laktózérzékenyek ligájának dühödt toldijai a
legnagyobb közösségi vendégoldalon.
Gojzervarrott szitakötő
Nem csoda, ha kapcsolgatod a tévécsatornákat, hiszen az igényes szitakötő is megválogatja, hogy gojzervarrott bőrcipőben vagy lukas gumikalucsniban tapossák-e agyon a nádas fövenyén.
Petőfi utolsó SMS-e
Ott essem el én.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.
Címkék:
2015
,
haiku
,
sms-üzenet
A Semmi egzisztenciája
A létezés egysége a tudat és a tudatnélküli egylényegűségében ölti magára a Semmi egzisztenciáját.
Ophelia SMS-e Hamletnek
Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.
Címkék:
2015
,
haiku
,
sms-üzenet
József Attila SMS-üzenete Alsókőről
Rakodóparton.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.
Címkék:
2015
,
haiku
,
sms-üzenet
Szent György SMS-üzenete
Sárkányt legyőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.
Címkék:
2015
,
haiku
,
sms-üzenet
Csókolj vissza
Gyere és ments meg!
Boldog békából lettem
búskomor herceg.
Boldog békából lettem
búskomor herceg.
Címkék:
2015
,
haiku
,
sms-üzenet
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)