▼
Függőágyadat
mindig két ellentétes
elv közé feszítsd.
Bal oldaláról
a kaszás házigazda
jobbjára ülsz át.
Igaz egészet
nem részekből értesz meg
hanem egyszerre.
A gödröt ásó
öncsontját találta meg
elhagyott földjén.
Mert nem ment tovább,
dölyffel hitte, a tenger
csak bokáig ér.
Leült a kőre.
Mögötte a hosszú út
szintúgy megpihent.
Viharkabátod
zsebéből a szélcsend még
villámokat lop.
Bárhogy is rohansz,
visszafutó másfeled
mindig szembe jön.
Havazni kezdett.
Ki úton volt, nyomokra
cserélte célját.
Besötétedett.
Többé nem volt színe
a láthatónak.
Elhulló élet,
véres hó. Ez még csak tél
vagy végítélet?
A bűnbocsánat
adva van. De bűnt neked
kell elkövetned.
Az őskáosznak
nincs szüksége eredet-
igazolásra.
Aki kockát rak
egész nap, estére a gömb
bántja a szemét.
Belecsöppentél
a tömegbe és súlya,
lásd, kiszorított.
Amit homokba
írsz, azt ezzel a szélbe
is beleírtad.
Halottaidtól,
ha éjjel menetelnek,
tompán döng a híd.
A röptében halt
madár homorú ívben
hull az egekbe.
Félhangjaiban
hallatszik legtisztábban
a lét egésze.
Tegnaptól máig
hurcolod, de mától már
ő vonszol téged.
Hegyek tövéből
messze a csúcs, de fentről
a mély oly közel.
Ember vitázik
az ég magasságáról.
Madárnak mindegy.
Tulajdonképpen
nyughelyem nem fér el a
világtérképen.
Jó harangöntő
már az ércben meghallja
a félreverést.
Nagy szégyenedben
arcod beletemetted
más szégyenébe.
Az alma nem esik messze a fájától. Hacsak nem körte.
A történések időrendbe állítása ugyanolyan önkényes beavatkozás a dolgok valódi összefüggésébe, mint ábécé-sorrendbe tételük.
A bizalom nem más, mint a gyanakvás jóindulatú daganata.
Itt nyugoszik Kemény István,
első hely a remény-listán,
alkot is majd odafent
mindenféle fenoment –
s reméljük, hogy kefél is tán!
Független embernek gondolom magam, pedig lehet, hogy csak összeférhetetlen vagyok.
Egyeseknél az íróság egyetlen érzékelhető ismérve az alkotói válság.
Halálom után digitális szövegállomány szeretnék lenni.
A dolgok önmagukban halott és érdektelen burkok, amelyeket csupán az emberi megismerés tölthet meg értelemmel.
Az még nem olyan nagy baj, ha egy író mindent megír, ami az eszébe jut. Kínosabb, ha azt is, ami nem.
Itt nyugszik jó fiunk, Tomi, Jónás,
költőként magasló honi órjás.
Hogyha jót szenvedett,
örömöt abban lelt,
szerelme sem volt más: no mi? Gyónás.